fbpx

Fellépők 2014

A Paloznaki Tájház színpadán és a Microsoft nagyszínpadon két nap alatt 15 előadó lép. Két év után ismét Magyarországon lép fel az ezredforduló alapvető lounge-jazz alapvető zenekara, a DePhazz, és tiszteletét teszi Izland a kirobbanóan életigenlő funk-jazz bandája, a Mezzoforte. Velünk lesz a Djabe, a csodás Tompos Kátya, Harcsa Vera és a Bin Jip, a Mrs. Columbo, a Tárkány Művek, a Hajdu Klára Quartet, Manoya, Herczku Ágnes & Sinha Róbert, a Smárton trió, a Peet Project és a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei is fellépnek.

Helyszín és utazás

Paloznak Budapesttől 1 órára, Balatonfüredtől 10 percre található. A Balaton északi partjának egyik legautentikusabb faluja, mely megőrizte érintetlenségét, hangulatos utcáit és építészeti értékeit. A parttól és a környékbeli településekről könnyen megközelíthető, de a rendezvény alatt külön fesztiválbusz is a látogatók rendelkezésére áll. A FESZTIVÁLBUSZ a koncertek előtt, közben és után is szállítja a vendégeket a Paloznak-Alsóörs-Balatonalmádi és a Paloznak-Csopak-Balatonfüred útvonalon, illetve az ellenkező irányban.


Szállás

Válogass a közel 50 szálláshely között Paloznakon és környékén, és élj a Jazz Piknik nyújtotta különleges kedvezményekkel. A Jazz Piknik szállásadó partnere a Balaton Riviéra. Oldalukon hotelek, szállások, apartmanok, panziók között lehet időpont megjelöléssel böngészni és foglalni a Paloznak környéki településeken.

Kapcsolat

Információs szám: 0630/4501714. Általános információk, sajtóinformációk, rendezvénnyel kapcsolatos praktikus információk és elérhetőségek a tovább gomb után.

Sajtó

A fesztivál alap információi, leírása valamint története megtalálható a hajtás után. Képekkel, sajtóregisztrációval, további információkkal a sajto@jazzpiknik.hu címen tudunk segítséget nyújtani. Kérjük a sajtóregisztrációt augusztus 30-ig benyújtani!

Shopping cart

0
image/svg+xml

Jelenleg üres a kosarad.

Continue Shopping